A tavalyi nyári etap sikerén felbuzdulva ezt az alkalmat öt naposra terveztem, július elejére.
Sajnos azonban pont addigra a szüleim mindketten covidosak lettek, s bár én nem kaptam el, nem akartam esetlegesen továbbterjeszteni a csapatban, így kénytelen-kelletlen kimaradtam ebből a szakaszból. Így nem is tudom autentikusan elmesélni, csak másodkézből. De meséljenek helyettem főleg a képek és a videók.
Ezúttal úgy terveztem (még a szervezés alatt), hogy leszállunk Nagyvázsonyban, pótolunk pár korábban kimaradt látnivalót, majd átutazunk Úrkútra, hogy a következő napon onnan folytassuk a gyalog-részt.
Ennek megfelelően Nagyvázsonyban találkozott kis csapatom nagyobb része. Anna, Anikó és Eszter (aki ezúttal új volt) Bp. felől utaztak (Közép-magyarországi alosztály), miközben Petra, Ákos és Barbi Szombathely felől (Nyugat-magyarországi alosztály). Tomi (aki mindkét "alosztályba" beépült) csak később tudott utánuk menni, úgyhogy ő egyből Úrkútnak vette az irányt.
Nagyvázsonyt egyébként 1233-ban említik először írásban. Nevét akkor gazdáiról, a Váson nemzetségről kapta, akik közül a Vezseny család származott. A család kihalásával Mátyás király Kinizsinek adományozta a birtokot, abban az időben, mikor a törökök miatt az itteni vár végvárnak számított.
Anna leutazós képe, Tódival
Anna már a buszról felhívta a templomkulcsos nénit és pozitív választ kapott tőle.
A Bp. felől, illetve a nyugatról érkezett csapatrész Nagyvázsonyban találkozva egyesült és nekiállt a ráhangolódásnak.
Utána sikerrel megnézték a Szent István templomot, amit a képek alapján még jobban sajnáltam, hogy nekem megint kimaradt.
Gótikus mennyezet Kinizsitől, barokk oltár a Zichyektől
Aztán elmentek a várhoz, ami eddigre már túl volt a felújításon és újra megnyitott információim szerint. Valójában azonban kiderült, hogy még mindig csak a külső terekbe lehetett bemenni.
Aztán megnézték a vár melletti evangélikus templomot, majd mellette akklimatizálódtak és tanácskoztak.
Majd ebédeltek és kávéztak egyet.
Közben pedig elhatározták, hogy nem busszal mennek tovább Úrkútra, hanem bepótolják a távot túrázva, hiszen - Anikón kívül - egyikük sem teljesítette még. Így Anikó is úgy döntött, hogy velük marad, de a Kab-hegyi kilátóhoz ezúttal nem másztak föl. Pecsételtek a vár mellett, majd elindultak a Kab-hegy felé. Azaz hogy csak elindultak volna, de - mint az ősszel már megtapasztaltam - elég könnyű elvéteni az indulási irányt a városból, így ők - tudtukon kívül - Balatonyhenye felé indultak el.
Szerencsére azonban velük volt Anikó, aki már ősszel járt erre és a temetőnél rájött, hogy rossz irányba indultak, de azt mondta, ha már ilyen szerencséjük van, mindenképpen nézzék meg ők is a Szent Mihály kolostorromot. Így is tettek.
A templom és kolostor meglátogatása megtérült, mert ezután a helyes útra tértek mind.
Ott kéklik a Kab-hegy
Tücsök (mezei?)
Nyári napfényben pompázó ganajtúrók
Sakktáblalepke
Canis Domesticus
Gondoltak a vacsorára is...
Eközben Tomi, aki úgy hitte, hogy utolsóként fog megérkezni Úrkútra, valójában elsőként foglalta el az ottani szállást és el is fogyasztotta estebédjét. Közben fölhívott engem, hogy legalább ilyen formán engem is bevonjon a túrába és "jelentést adott".
Majd úgy döntött a hosszas várakozás után, hogy a többiek elé megy.
Meg is találta a többieket, s estére megérkeztek Úrkútra. Ott megvacsoráztak és megpihentek. Az a kis falu öt még kisebb faluból nőtt össze. Első írásos említése csak 1785-ös. A közeli üveghutában dolgozó német telepesek lakták. Az 1800-as években bányászatra váltottak. Emiatt maradhattak itt a második világháború utáni kitelepítések idején, hiszen szükség volt a szakképzett munkaerőre. Úrkút mellett mangánércet bányásztak. Ez a bányászat tárta föl az őskarsztot, aminek megtekintése a következő napra volt tervezve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése