Másnap reggel jókor fölkeltünk, hogy még elzarándokoljunk a madárvártához, hátha látunk valamit. Előtte elpakoltuk a vacsora nyomait – este már nem volt hozzá erőnk.
A madárvárta az erdőben egy mocsaras területen volt, úgy képzeltem, hogy kilátóval, madárlessel. Csak mi, csajok mentkünk ki, hogy ezt megnézzük, addig a két fiú pihent, meg befejezte az összepakolást.
Mi meg egyszer csak szembetalálkoztunk egy másik túrázó csoporttal, akiket egy kölyök kutya kísért. Mondták, hogy a Madárvártától jönnek, s a kis lüke csatlakozott hozzájuk, pedig ott voltak a gazdái, kísérjük már vissza, megmondták a kutya nevét is. Petra ekkor már magához ölelve tartotta a kiskutyát, nem volt vitás tehát, hogy vállaltuk a küldetést.
Extra feladat
Geocatchning, talált "láda"
Kaptárak mellett
A kutyus nagyon okosan követett minket, hallgatott már a nevére. Anna GPS-e segítségével találtuk meg először az egyik geocatching-dobozt, majd magát a Madárvártát is. És így meglettek a kiskutya gazdái is, akik éppen egy kocsi csomagtartójába pakolásztak. Köszöntünk, s mondtuk nekik, hogy visszahoztuk a kutyájukat. Ők viszont inkább csak ignoráltak minket. Elég furcsa volt, de a kutyus szemmel láthatóan tudta, hogy hozzájuk tartozik...
A Madárvárta nem olyan volt, mint amire számítottam. Egy magas cserjével és náddal körülvett mocsaras terület, ahol magaslest nem találtunk, így aztán nem is láttunk belőle gyakorlatilag semmit. Egy ösvény vezetett befelé, amit méh-kaptárak kísértek, de az ösvény itt véget is ért.
Visszatértünk a szállásra, hogy immár teljes menetfelszereléssel induljunk tovább, Szelestére. Én úgy képzeltem, hogy azonnal...
mert azt hittem, hogy a reggeli műsoron (fogmosás, fésülködés, ilyesmi) már mindenki túl van, csak fölkapjuk a cuccot és mehetünk.
Nem így volt. Még egy jó órán át zajlott a készülődés, újabb fésülködés, miegymás. Ezalatt azért írtunk a szálláshely emlékkönyvébe is - ekkor már azzal az érzéssel, hogy már igazán a KÉKen járunk. Úgy másfél óra után nagy nehezen sikerült elhagyni szállásunkat. Ekkor már eléggé idegesített, hogy mikor fogunk megérkezni a következő helyre, ahol egyébként vacsorával várnak majd minket, emiatt sem illett volna több órát késni az ígért időponthoz képest. Arról nem is beszélve, hogy egy kis eltévedésre még mindig megvolt az esély.
Így a tömördi látnivalókat kénytelen voltam elengedni, hogy ezzel is visszanyerjünk egy kis időt. Pedig lett volna mit megnézni: a Chernel-kastélyt és parkját, melyben többek között egy hatalmas, kéttörzsű páfrányfenyő áll (az egyik legkülönlegesebb fafaj, ennél fogva az egyik kedvencem is).
Megkerestük a tömördi bélyegzőhelyet a templom előtt és bepecsételtünk a füzetkénkbe. Azonban innen nem messze észrevettünk egy szimpatikus presszót; a Stájer-Magyar Borházikót. Vonzó volt, hát meggyőztük egymást, hogy egy kávé nem a világ. Gondoltam, az a 10-20 perc, amit elb*szunk a kávéval, már szinte tényleg mindegy. Csakhogy a lányok megnézegették a kínálatot is, ami "sajnos" szuper volt és egyre többmindent akartak megkóstolni - olyasmit is, amire várni kellett, illetve aminek időbe telt az elfogyasztása.
Tömördi pecsét
Amúgy a hely igazán jó volt, Tömördre érkező kéktúrások, ne hagyjátok ki! (*2020-as kiegészítés: Azóta már olyan értesülést is szereztem, hogy megszűnt a hely. Igazán sajnálnám...)
Végre, dél vagy 1 óra körül nagy nehezen elindultunk.
Ragyogó napos időnk volt. Szépen tudtunk haladni.
Újabb pecsét
Stájer-Magyar Borházikó
A kínálat
Hangyavár
Kajaosztás
Itt valamikor szálláshely volt
Elértük, megtaláltuk az Ablánc-malmot, ahova egy hosszabb megállást
terveztem, pihenéssel, evéssel. Így viszont csak röviden tudtunk megpihenni.
Régen turistaszállás működött a helyen, ma már csak
a 4. pecsételőhely (ablánci pecsételőhely)
található meg (a bejárat mellett, egy fenyőfára erősítve).
üde-zöld puha mohapárna
Az alábbi videókon a mentális fáradtság már jól megfigyelhető a
csapaton. Nekem meg már itt nagyon fájt a lábam, azért maradtam le.
mentális fáradtság...
A
lábam egyre csak fáradt, fájni kezdett, egyre lassabban bírtam haladni (még
csak pár évvel később jöttem rá, hogy ennek oka az akkori bakancsom volt, amit
csak túrákon használtam). Az idő késő délutánba hajlott, s Petra ekkor kapott
észbe, hogy Zolikának nem lesz jó, ha sötétben kell botorkálnia. Így ő kezdte
el hajtani-húzni a társaságot, s bojkottálni a pihenőket. Még akkor is, amikor
már nyilvánvaló volt, hogy ránk fog sötétedni. De zseblámpáink voltak, GPS-ünk
volt (szerencsére, mert egy helyen GPS nélkül pont nagyon félrementünk volna).
Amikor letértünk a kis mellékösvényre, már teljesen sötét volt, nem volt értelme tovább sietni és nagyon fáradt is volt mindenki. Meggyőzve, hogy sötétebb már nem lesz, végre lepihent a csapat.
Aztán, Szeleste falu előtt – már messziről láttuk a fényeit – igazán elvesztettük az ösvényünket; így egy göröngyös, frissen felszántott földön vágtunk át toronyiránt, ami csak egy kicsivel volt kellemesebb fáradt lábainknak, mint a kemény aszfalt, amire hamarosan megérkeztünk.
Sötétben értünk be a faluba, az ártéri mocsárrétekből, az öreg
vadcseresznyefából és a lábas pajtákból már nem láttunk semmit.
De elértük a falut, és azt hittük, hogy megérkeztünk végre. Egy templomnál
értünk be, ami nyilván rajta volt a látnivalók-listámon, úgyhogy gyorsan
megnéztük (kívülről), talán fénykép is készült róla.
De főleg kikészülve ültünk a padon, a templom előtti kis virágos
téren, a sötétben.
Amikor felálltunk, hogy megkeressük a szálláshelyünket (az Anna
Panziót), én már csak tyúklépésnyire bírtam előretenni a lábaimat.
Ekkor szembesültünk azzal, hogy milyen iszonyatosan hosszú ez a falu,
legalább egy fél órába telt, hogy elérjük a – természetesen – túlsó végén lévő
szállásunkat. Ákosék még jobban bírták; előre mentek szállástfoglalni, Anna
viszont türelmesen végig mellettem maradt - ami nagyon jólesett. Ő egyébként tudta (járt is már
itt, meg a GPS-t és nézte), hogy a kastélyparkon keresztül lehet rövidíteni. Végül
beérkeztünk mi is. Megkaptuk szobáinkat, kulcsainkat és terítettek nekünk
vacsorához, ami bőséges volt és finom is. Gulyásleves, pörkölt nokedlivel, meg
még sütemény is. Most 3-an voltunk Barbival és Annával egy szobában, míg
Petráék hárman egy másikban. A szobáink az emeleten helyezkedtek el, az étkező
pedig lent, a földszinten volt. Nem esett jól a lépcsőzés, alig vártam az
éjjelt, hogy vízszintesen regenerálódhassak.
A tervezéskor még fölmerült, hogy a faluba beérkezve kipróbáljuk a
kis helyi termálfürdőt, de most nem volt nyitva, mert átépítés alatt állt.
Ajánlottak helyette egy másik alkalmas helyet, de igazából fáradtak voltunk
hozzá. Azt mondtuk, talán holnap.
A pihentető
alvás után reggel átmentünk a helyi kastélyba egy svédasztalos reggelire. Volt
itt terülj-terülj asztalkám: kávé, narancslé, méz, lekvárok, fölvágottak,
péksütemények, mini nutellák… Egy-egy ilyen mini-nutella el is kísért minket a
hazaútra.
Végül visszamentünk a házhoz, összeszedtük a cuccainkat és már csak
kisétáltunk a buszmegállóba, hogy hazautazzunk. Szerencsére a falunak ugyanezen
az oldalán volt. Illetve a buszmegálló közelében, az Anita-presszóban még
megszereztük a szelestei pecsétet a
füzetünkbe. Innen már úgy tudtunk hazautazni, hogy nem Szombathelyen, hanem
Sárváron szálltunk át, vagyis ebből is lehetett már érezni, hogy haladtunk.
Először érintettük tehát Sárvárt, igaz, még csak átutazóban.
Itt, a vonat indulásáig volt még egy kis időnk, pont elég, hogy felfedezzünk egy kávézót (a Platánt), ahova aztán később is vissza-visszatértünk. Legalábbis mivel először csak kávézni mentünk be, az emlékezetemben úgy maradt meg, mint kávézó. Később tisztábajöttem vele, hogy étterem, hotel és fürdőház is. Többször betértünk még ide, de egyszer sem okozott csalódást.
A képekért, a videókért és az élményekért köszönet a túratársaknak!
Az információkért köszönet a wikipédiának, a Vendégváró honlapnak (azóta
már sajnos megszűnt) és a települések honlapjainak!
Gyakorlati információk a három napról:
Első esti szállásunk a Tömördi Önkormányzati Vendégházban volt (korrekt, meleg, tiszta, de egy kicsit kicsi)
Második esti szállásunk a szelestei Anna Vendégházban volt (közepesen jó, nem a legtisztább)
Első napi vacsora: Kőszegi bevásárlással magunknak készítettünk mákos gubát és az erdei gombákból gombapörköltet
Második napi reggeli: Hozott anyagból és maradékokból
Második napi vacsora: A szelestei Anna Vendégházban lehetett rendelni vacsorát. Gulyásleves volt, talán pörkölt és még házi sütemény is. (finomak voltak az ételek)
Harmadik napi reggeli: A szelestei kastélyban fogyasztottunk svédasztalos reggelit. (nem volt akkora a választék, mint egy ausztriai svédasztalos reggelinél, de azért kitettek magukért)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése