Korán reggel Gábor valóban elhagyta a bázist. De szokása szerint most is egy tündér volt: Amikor Anikóval felébredtünk, két adag friss, de még forró kávé várt minket a konyhában.
Mondjuk kicsit fura volt arra ébredni, hogy idegenek jönnek be a "lakosztályunk" földszintjére, de mint kiderült, a fürdőszobáink közös fürdőszobák voltak, amiről addig nem tudtunk.
Mindenestre a kávé magunkhoz térített minket, s viszonylag gyorsan elkészültünk a reggeli teendőkkel, hogy elindulhassunk Szentbékkálla felé.
Míg mi még a kávénkat ittuk, Gábor már innen küldte a képeket:
Az előttünk álló Mindszentkálla - Szentbékkálla szakasz egy rövid szakasz, de így a negyedik napra elég is volt nekünk a hazautazás elé.
Mindszentkálla rozzant kis boltjában volt egy-két izgalmas, helyi termék:
Még elténferegtünk a helyi templom felé, mert útbaesett, de egy kicsit örültem, hogy nem volt nyitva, így nem "kellett" egészen odáig elmennünk.
Egy magyarosan megoldott buszmegálló, út közben
Viszonylag könnyen és gyorsan megtaláltuk a kőtengert, ahol - kis pihenő után - maga a látvány, a táj töltött fel annyira, hogy megfeledkeztünk fáradtságunkról.
Az ingókőn állva
A kőtenger után valamivel egy kálvária vezetett be Szentbékkállára.
A falu határában egy keramikus tündéri munkái kínálták magukat.
A fáradtság és az őszi idő ellenére - mint általában mindenki - mi is rögtön beleszerettünk a faluba.
Szentbékkállán találtunk egy nyitva tartó éttermet, ahol egy könnyű ebédet fogyasztottunk, majd megkerestük a buszmegállót, hogy hazautazzunk.
Jó ebédünk Szentbékkállán
A buszmegálló
A képekért, a videókért és az élményekért köszönet a túratársaknak!
Az információkért a wikipédiának és a falvak honlapjainak!
Gyakorlati információk a négy napról:
Szállások:
1. éjjel: Szigliget, Krisztina Vendégház
2. éjjel: Badacsonytomaj, Terasse Apartman
3. éjjel: Mindszentkálla, turistaház
Evések:
1. nap vacsora: ami nálunk maradt
2. nap reggeli: Szigliget, Vár Kávézó
2. nap ebéd: Szigliget, Bakos Attila kisvendéglője
2. nap vacsora: Badacsonytomaj, Borbarátok Vendéglő
3. nap reggeli: Badacsonytomaj, Neptun Hotel
3. nap ebéd: Gábor bolti mentése
3. nap vacsora: Badacsonytomaj, La Téne desszertműhely
4. nap reggeli: Gábor által szerzett kávé, maradékok, helyi kisbolt
4. nap ebéd: Szentbékkálla, Öreghegy Étterem és Fogadó
Pecsétek:
1. Tapolca, vasútállomás mögötti "késdobáló"
2. Szent György-hegy, Kaán Károly kulcsosház
3. Szigliget, vár (vagy templom)
4. Badacsonytördemic, vasútállomás
5. Badacsonytomaj, vasúti átjáró
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése