2022. szeptember 26., hétfő

50. Nagyvázsony - Kab-hegy - Úrkút

  Másnap reggel a szálláshelyünk által kínált reggelivel kezdtünk. Nem svédasztalos volt, de választhattunk előre, mit kérünk és természetesen több dolgot is lehetett.

 Utána elmentem ismét, hogy megpróbáljam megszerezni a Szent István templom kulcsát. De ezúttal sem jártam sikerrel. Mire visszaértem, túratársaim már készenálltak a napi túrára, lent vártak rám, az étkezőben. Kértek még egy kör kávét, mire én is megkívántam és beszélgettünk kicsit a vendéglátónkkal még.

 Indulás után betértünk egy élelmiszerboltba, hogy napi útravalót beszerezzük, azután pedig a városka néhány látnivalóját szerettem volna megnézni. Főleg a Schumacher Ház keresésével töltöttünk időt, de nem találtuk és nem is tudott segíteni senki, akit az utcán megkérdeztünk. Így aztán elengedtük ezt és nekivágtunk a tényleges túrának. Cserébe viszont találtunk egy ajándékboltot, ahol szereztem egy kis szuvenírt.

Kinizsi-korabeli pénzérmét utánzó kerámia-érme Nagyvázsonyból

Hármunk közül csak új társunk, Enikő tudott  normálisan tájékozódni, így nem tévesztettük el az indulási irányt. 

 Rövidesen átvágtunk a 77-es úton, s ott elbúcsúztunk a Balaton-felvidéktől. 

 A tájhoz tartozó szakasz Sümegnél kezdődött. Sümeg - Zalaszántó - Rezi - Hévíz - Keszthely - Vállus - Lesenceistvánd - Lesencetomaj - Tapolca - Szent György-hegy - Szigliget - Badacsonytördemic - Gulács-hegy - Káptalantóti - Csobánc-hegy - Szentbékkálla - Balatonhenye - Nagyvázsony.

 Pár év és jó pár élethelyzet-változás...

E szakasz során csatlakozott hozzánk hosszabb, vagy rövidebb időre Kriszti, B. Gábor, Kincső, Anikó, Tomi, K.Sz. Gábor és Enikő. Visszatért hozzánk Petra és Ákos és hűségesen jött Barbi és Anna; az "alapítótagok".

 A Balaton-felvidék területét a középidő elején tengeri mészkő fedte be, ami az évmilliók alatt dolomittá alakult. Az újidő közepén földrengések okoztak kiemelkedéseket, mint a Keszthelyi-hg. Ekkoriban tört ki a Tátika vulkán, melynek megmászását ugyan csak Barbival ketten végeztük el a csapatból, de a legfantasztikusabb emlékeink egyike lett az ősbükkösével, térdig fehéren virágzó medvehagymában, ameddig a szem ellátott. Az öreg bükkök olyan sűrűn álltak, hogy ki sem láttunk közülük, s ez a varázserdő végül egy fekete (bazaltkövekből épült), ódon várromhoz vezetett ki, ami ragadozó-fogakként harapott az égbe. Innen láttuk meg először a Balatont, utunk során.

 Ebben a korban tört ki a Rezi vulkán is, ami az első hegyem volt a "balesetem" után.

És a Szent György-hegy is, ahol először jött velünk K.Sz. Gábor, s ahol az éj sötétjében, zseblámpa fényénél tapogattuk az utat a hatalmas, sötét bazaltoszlopok között. 

Valamint a Badacsony, a Gulács és a Csobánc is, a maguk elképesztő kilátásaival.

A terület klímája szubmediterrán, amit tapasztaltunk is, mert olyan melegeket máshol nyáron sem éltünk, mint ott, az őszi-tavaszi túrák pedig kellemes hőmérsékletben teltek.

 Sok történelmi-kulturális emlék is színesíti a tájat, mint Sümeg vára, Zalaszántó sztúpája, Rezi várroma, Hévízen az árpád-kori templom, a kék templom.

 Itt emlékezetes lett a novemberi hideg, esős időben a szabadtéri úszkálás a termálvízben és az szamóca-ízrobbanás a számban, amit a kandírozott szamóca okozott, amit egy itteni boltban vettem.

Keszthelyen a Tulipán-kávézó volt az, ahova vissza-vissza kellett térnünk, de láttuk gótikus templomát, rejtett zsinagógáját, óriási kastélyát, hajókáztunk a Balatonon és kipróbáltuk az éleslövészetet is.

Láttuk a katonai kutyatemetőt, s mi is elérzékenyültünk Vulkán kutya történetén, csónakáztunk a tapolcai tavas barlangban.

Megdöbbentünk a tanúhegyek kilátásaitól, a rengeteg pálos templom- és kolostorromtól és persze attól, hogy hányféle halat hányféle "ágyon" kínálnak az éttermek.

 Most pedig itt volt az idő, hogy köszöntsük a Bakonyt.

A Bakony legfőbb alkotó kőzete a mészkő. Szintén a triászban rakódott le, akárcsak a Balaton-felvidék mészköve. S földmozgások során a harmad- és negyedidőszakban emelkedett ki. Népe évszázadokon át az erdőből élt; szénégetésből, mészégetésből, üveghutákból, fafeldolgozásból és fazekasságból. Avarok, kelták, rómaiak, majd pannon-szlávok éltek a területen a magyarok előtt. A magyarok korai századaira pedig az erdőkben megbúvó vármaradványok emlékeztetnek.

Mentünk-mentünk a Bakony felé, azonban ahogy beértünk az erdőbe, újra megtámadtak minket a kullancslegyek. Bár igyekeztem a szépre-jóra figyelni, sokat elvettek a túra élvezhetőségéből.

Megyünk a Bakony felé [Anikó fotója]


Ott lilul a távolban a Kab-hegy, egyik mai célunk [Anikó fotója]

 Az élősködők zaklatása miatt én sietősebbre vettem, mint a többiek, így jócskán leelőztem őket. Egy helyen egy vadkerítést kellett átmászni, egy létra segítségével. Itt, a létra magasságában békénhagytak a dögök, s meg tudtam tízóraizni nyugalomban. Sőt egy méretes bagolyköpetet is találtam, amit eltettem, későbbi szétszedés céljából.

A bagolyköpet

 Mikor utolértek a többiek, együtt vágtunk át a vadkerítéssel védett részen. Odaát nem támadtak a legyek - folyamatosan próbáltam kitalálni, hogy mitől függ, hogy vannak-e, s hogyan szabadulhatnék tőlük. Ahogy kiértünk az elkerített területről, újra támadtak, pedig itt már felértünk a bükkös-szintre.


 [Anikó fotója]

 [Anikó fotója]

 [Anikó fotója]

 Hamarosan nekiveselkedhettünk a Kab-hegyi kilátóhoz vezető meredeknek. 


 Fölértünk. Felmentem a kilátóba, hogy ott egyek. Odáig a kullancslegyek nem nagyon jöttek utánam, voltak viszont helyettük darazsak. 
Mindenesetre meg tudtam uzsonnázni (két túratársam lent, az asztaloknál tette ugyanezt). Elvileg innen még lehetett volna látni még egyszer a Balatont a tanúhegyeivel, de most oly párás volt az ég, hogy nem adott igazi kilátást.
A videón nem látszik, de a kilátó tetejében egy teljesen indokolatlan melltartó lobogott a szélben zászkóként...



 Innen már pihentetőbb volt az út, hiszen lefele ereszkedtünk. Megtaláltuk a pecsételőhelyet is könnyen. 
 A pecsételőhellyel szinte szemben félrevonultam. Itt, az aljnövényzetben nagyon sok állatkoponyát és csontot találtam egy helyen. 



A Kab-hegyi pecsét

Megyünk le a Kab-hegyről [Anikó fotója]

 Végül szépen beértünk Úrkútra, ahol hamarosan jött is a busz, amivel visszautaztunk - veszprémi átszállással - Nagyvázsonyba. Pontosabban csak Anikóval, mert Enikőnek Veszprémből már haza kellett utaznia.
 A veszprémi állomáson történő várakozás egy kissé visszarángatott minket a valóságba, kőműves-dekoltázsokkal, beállt fiatalokkal... és a buszsofőr sem volt valami kedves. Örültünk, amikor újra Nagyvázsonyban lehettünk.

 Még reggel megbeszéltük a szálláson, hogy viszonylag későn fogunk visszaérni, de szívesen vacsoráznánk. Így az előre megbeszélt menü várt ránk; gulyásleves és palacsinta.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

59. Bakonybéli délelőtt

 A harmadik nap reggelén Heninek korán el kellett indulnia, úgyhogy még este elköszönt tőlünk. A nap, meglepetésünkre ragyogó kék éggel és n...