Erre az alkalomra nem sokkal az előző után; október vége felé került sor.
Az időpont sajnos sokaknak nem volt jó, így ketten maradtunk Anikóval, de Anikónak sikerült hozni egy új embert; Enikőt.
Az elindulás helyszíne már nem a Déli Pályaudvar, hanem a Népliget lett. Ott találkoztunk hárman és egy nagyon kedves sofőr vitt le minket Nagyvázsonyba, aki a hátizsákjainkat látva büszkén mondta, hogy tutira a pulai elágazásig megyünk. És tényleg, hiszen ez a buszmegálló találkozik a kék ösvénnyel. Leutazás közben Enikő még dolgozott a laptopján, ezért nem szerepel a leutazós videón.
Megérkezvén Nagyvázsonyba és visszaszerezvén a hátizsákjainkat a busz csomagtartójából, legelőször a buszmegállóhoz egészen közel levő Szent István templomot szerettem volna megnézni.
Azt tudtam, hogy ehhez el kell menni egy helyre a kulcsért, úgyhogy megbeszéltük útitársaimmal, hogy a hátizsákommal megvárnak ott, a templomnál.
A helyen már az 1000-es években is állt egy templom. A birtokosok a Vezsenyiek voltak. A templom első írásos említése azonban csak 1425-ből származik, mert akkor feljegyezték, hogy erősen felújításra szorulna. A Vezsenyi család utolsó tagja végrendeletében 500 arany forintot hagyott a felújítására, s ezzel a Vezsenyi család kihalt. Ekkor Mátyás király Nagyvázsonyt Kinizsinek adta, aki a régi templomot lebontatta és helyén egy új, gótikus templomot emeltetett.
A protestáns vallás terjedése idejében az áttérők sokan voltak, s ők inkább a várkápolnát használták szertartásokra. Így a gótikus templom közel 200 éven át üresen állt.
Az 1700-as években, amikor Zichy János gróf és felesége, Széchenyi Katalin grófnő lettek a birtokosok, restauráltatták és barokk bútorokkal rendezték be és katolikus német családokat telepítettek be a faluba. Ekkor épült a templomhoz a harangtorony és a kórus. Manapság évente egyszer, Szent István napján tartanak benne szentmisét.
Megyek a kulcsért
A megadott címről azonban továbbirányítottak egy másik címre. Oda is elmentem, de ott sem jutottam kulcshoz. Úgyhogy üres kézzel tértem vissza a lányokhoz és elindultunk, hogy elfoglaljuk a szállásunkat, a Vázsonyvölgy Panzióban.
Ekkor viszont már nagyon kellett igyekeznünk, mert délután háromra "odarendeltem" a lovasembert, hogy visszavigyen minket a Tálodi kolostorromig. Előre el is indultam, hogy ne kelljen hiába várni a megbeszélt időponthoz képest, s ő már valóban ott volt.
Meg is egyeztünk vele, hogy ne a társaim jöjjenek föl gyalog, hanem lemegyünk eléjük a lovaskocsival a szálláshoz.
Lovaskocsival irány vissza a Tálodi kolostorromhoz
Föl is vettük a két lányt, s indultunk neki a Kinizsi-forrásnak. Út közben azonban nem várt akadállyal szembesültünk: Keresztbe volt dőlve egy fa, s az úton átívelő része ló-térd-magasságban volt. Nagyon hosszú volt a fatörzs, így esélyünk nem volt elmozdítani. Lovasemberünk haragudott magára, hogy nem hozott baltát/fejszét, de az látszott rajta, hogy feladni nem fogja - mondjuk megfordulni se tudott volna egykönnyen a szűk helyen.
A közlekedési akadály
Végül az lett a megoldás, hogy mi leszálltunk a szekérről, a lovasember pedig nagy bátran nekivezette a lovacskákat az akadálynak, erősen bíztatva őket. A lovak lendületesen-ügyesen átlépték, s a lendület még a kocsi első kerekeit is átvitte, ezzel kettétörve a fatörzset, ami Anikó sípcsontjára vágódott vissza. Hála az őrangyaloknak Anikó némi fájdalommal megúszta, most már csak az volt a probléma, hogy még a kocsi hátsó kerekeit is át kellett juttatni. Újabb lendületből már ez is sikerült. Visszaültünk a kocsira és reménykedtünk, hogy Anikónak tényleg nem lett komolyabb baja.
A Kinizsi-forrásnál leszálltunk és elköszöntünk a lovasembertől.
Ahogy legutóbb (szeptember közepén) elterveztük, annak megfelelően akartunk itt tölteni egy kis akklimatizációs időt a kolostorromnál.
A réges-régi szerzetesek által kiépített Kinizsi-forrás, én meg a háttérben vizet veszek [Anikó fotója]
A tálodi kolostorrom
Októbervégi erdő [Anikó fotója]
Bementem az oltárához is, megnézegettem az egyedi növényzetet, ami eltért a környék növényzetétől - az írások szerint azért, mert valamikor gyógynövénykertet is működtettek a szerzetesek. S ekkor észrevettem egy kullancslegyet, s úgy döntöttem, sürgősen el kell hagyni a helyet. De még nem aggódtam ezen nagyon, mert eddig valahányszor találkoztam ezzel a borzalommal, mindig csak egy kis területen volt, ahonnan ha elég gyorsan elmentem, utána már nem volt vele gond.
Elindultunk vissza, Nagyvázsony felé, s a következő megállónk a Szent Ilona kápolna romja volt.
Azonban végig zaklattak engem út közben a kullancslegyek, amitől kezdtem befeszülni.
Anikó (a szörnyű rovarok ellenére) továbbra is tudott a fényekre, színekre, tájképekre koncentrálni, így született pár gyönyörű kép [Anikó fotója]
A Szent Ilona káplnából igazán nem sok maradt [Anikó fotója]
Ez az egykori Tálod falu önálló (kolostortól független) temploma volt. Még tornya sem volt neki. 1548-ban a lakosság a törökök elől menekülve elhagyta Tálod falut, s az pusztafaluvá vált. Megfeledkeztek róla. Csupán 1970-ben fedezték fel újra a régészek.
A következő állomásunkig is gyönyörű volt az út a nyugvó Nap fényeivel, s lassacskán a kullancslegyek is elmentek aludni.
Így mire elértünk a Szent Mihály kolostorromhoz, már nyugodtabb voltam.
Mindjárt ott vagyunk [Anikó fotója]
Kinizsi Pál, miután megkapta a birtokot Mátyás királytól, 1478-ban pálos szerzeteseket telepített vára közelébe. Kolostort alapított nekik (apósával, Magyar Balázzsal).
1543-ban azonban ez a kolostor is elnéptelenedett a közelgő török veszély miatt. Amikor 1552-ben a törökök bevették Veszprémet, a Nagyvázsony környéki kolostorokat - így ezt is - fölrobbantották a magyarok, hogy azok nehogy a törököknek erődül szolgálhassanak ilyen közel a településhez. A templomnak azonban az a fala, amely egy keresztet viselt (és visel máig), nem dőlt le. Ezt a nagyvázsonyiak jelnek vélték és nem merték többé megpróbálni a ledöntését.
A leomlott köveket viszont az évszázadok során elhordák a népek a falubeli építkezésekhez.
A gótikus templom nem is volt kicsi - középkori mértékkel. 31 m hosszú volt a hajója.
A valamikor itt élt és dolgozott szerzetesek négy kézzel írott kódexet hagytak hátra.
1494-ben készült a Festetich-kódex, ami Kinizsi Pál feleségének, Magyar Benginának az imádságos könyve volt. Pergamenre íródott. Az 1700-as években került a Festeticsek tulajdonába, innen az elnevezése. Ma az Országos Széchenyi Könyvtárban van.
A Czech-kódex 1513-as munka. Magyar nyelvű imakönyv, mely az előző kiegészítésére készült. Színes iniciálékkal gazdag. 1833-ban Győr akkori polgármestere, Czech János fedezte fel az érsekújvári ferencesek könyvtárában. Ez innen kapta a nevét. 1852 óta az MTA Könyvtárának tulajdona. 2012 óta elérhetővé tették a Elektronikus Könyvtár felületén.
A Peer-kódex az 1500-as évekagyar elején keletkezett. Hat ismeretlen másoló műve. Imákat, legendákat és énekeket tartalmaz. Ma a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában van.
A negyedikről csak annyit tudni, hogy a veszprémvölgyi apácamonostor számára készült.
Szent Mihály pálos kolostorrom [Anikó fotója]
Szent Mihály pálos kolostorrom a kereszt által védett, máig álló fallal [Anikó fotója]
[Anikó fotója]
Pálos szerzetest játszom [Anikó fotója]
A Szent Mihály pálos kolostorrom
Ahogy "beléptem" a templomba, akkor fedeztem fel, hogy itt van Kinizsi Pál sírhelye.
Oly megható volt a hely, hogy egy kis szertartást kellett rögtönöznünk; Anikó elindította a telefonjáról az Ave Maria-t és elcsendesedtünk.
Ezt a kis mészkődarabkát valószínűleg innen hoztam el:
Utána besétáltunk a városkába a vár felé, de tisztában voltam vele, hogy az még nem nyitott meg (a felújítási munkák még tartottak), ezért csak kívülről nézegettük meg. Illetve megtaláltuk az itteni bélyegzőt.
A vár az 1400-as években épült, majd 100 évvel később gótikus stílusban bővítették. Kapurondella, és vízzel telt farkasverem védte. A torony, ami jellegzetes képét adja Nagyvázsonynak, az ún. öregtorony, avagy lakótorony.
A várkápolnában van ma Kinizsi eredeti márvány szarkofágjának a fedelet. A szarkofág a Szent Mihály kolostorban volt, s mikor azt fölrobbantották, a sírkőre rázuhantak a falak. Csak 1708-ban ásták ki, mégpedig kincskeresők, akik a szarkofágot is feltörték.
A vár mellett megtaláltuk Kinizsi Pál lovas szobrát is. Nyereg és kengyel nélkül üli meg a lovát, ezzel is a tökéletes egyensúlyt kifejezve ló és lovas között.
Végül visszatértünk szálláshelyünre, hogy elfogyasszuk az általa kínált finom vacsorát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése