A Szeleste - Sárvár-szakasz teljesítése után én megint távol töltöttem egy téli szezont, így az őszi-téli-tavaszi időszak a túra szempontjából kiesett. A következő alkalom, hogy nekivágtunk, 2015. nyár közepe volt. Ezúttal Petra, Ákos, Anna, Barbi voltak ott és akinek nagyon örültem: ezúttal sikerült rávenni az Angliából hazalátogatott bátyámat, Tamást is, hogy tartson velünk (ő nagyon szeret - és tud is - fotózni, így az ebben a szakaszban lévő legszebb képeket ő készítette).
Kicsit korán értünk ki vele a Déli pályaudvarhoz - ez volt a kompromisszum, cserébe kocsival kihoztak minket - úgyhogy egy jó órát vártunk a többiekre. Arra használtuk ki ezt az időt, hogy a környéken beszerezzük a napi útravalókat.
Ezúttal az volt a terv, hogy Sárváron picit hosszabban időzünk, hogy megnézhessük minden látnivalóját - s csak másnap délután indulunk tovább Sitke, Gérce, majd Káld felé.
Természetesen, ahogy szoktam, Sárvár történelmének is utánanéztem, mielőtt elindultunk. Azt tudtam meg, hogy a városka ott kezdett kiépülni - tulajdonképpen már az újkőkorban - ahol a Gyöngyös-patak beletorkollik a Rába-folyóba. A népvándorlás korában a kelták birtokolták az itteni átkelőhelyet a folyón. Erődítményük is volt, Ostffyasszonyfa-Földvárpusztánál. Ők hozták divatba a rómaiak között a nadrág viselését. A rómaiak a Rába két partján egyébként katonai tábort létesítettek, a folyótól keletre pedig polgári településük volt, Bassiana néven.
Amikor elfoglalták a területet a magyarok, ők is földvárat építettek - a németek elleni védelemként.
Ez a Gyöngyös-torkolatnál létrejött település kezdetben nem volt egységes, hanem tulajdonképpen több kis település volt itt, melyeket külön-külön erődítmények védtek. Ott is állt egy ilyen, ahol ma a Nádasdy-vár áll.
Honfoglalás után a királyé volt a terület, később, az anarchia idején a Kőszegi család szerezte meg és 1327-ig az övék is maradt. Ekkor azonban egy Köcski Sándor nevezetű vitéz ostrommal "visszavette" azt a király számára - aki ekkor Károly Róbert volt. A király jófejségből kiváltásgokat adományozott Sársziget (a város egyik része) lakói számára.
1390-ben az akkori király; Luxemburgi Zsigmond eladományozta a területet, mégpedig Kanizsai Jánosnak, egri érseknek, aki több hadi cselekményben részt vett a király mellett. Ő építtette a ma is látható kaputornyot a várhoz. Kanizsai ugyan kétszer olyan kísérletben is részt vett, hogy megbuktassák a királyt, de kegyelmet kapott. Így élete végén ismét a király bizalmasa lett.
A Nádasdy-család úgy került a képbe, hogy Kinizsi Orsolyát, a leányági örököst feleségül vette Nádasdy Tamás. Ő felvirágoztatta a települést, kulturális központtá téve azt. 1534-ben iskolát, 1537-ben nyomdát alapított, s mindkettő élére Sylvester Jánost, a héberül és görögül is beszélő humanista tudóst és Biblia-fordítót állította. Itt nyomtatták ki az első Magyarországon megjelent magyar nyelvű könyvet! Nádasdy Tamás az udvarában is szívesen látta vendégül a kor tudósait, művészeit, orvosait, építészeit, humanistáit. Így Tinódi Lantos Sebestyént is. Az ő emlékére Sárváron évente kétszer megrendezik a "Históriás Napok"-at.
Nádasdy Tamás fia volt Nádasdy Ferenc, a "fekete bég", Báthori Erzsébet férje. Ő részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, ezért aztán lefejezték, s sárvári birtokát a Draskovich család kapta meg.
Az 1711-13-ban lezajlott Rákóczi-szabadságharc idején a város szinte teljesen elpusztult.
1803-ban az Este-Modenai családi lett, ekkor ismét fejlődésnek indult. 1871-ben vasútat kapott, 1897-től pedig áramellátást is. 1895-ben cukorgyár, 1904-ben műselyemgyár épült. 1902-ben a mai város területén lévő települések már keztek összeérni.
Az I. világháború után azonban a fejlődés megállt, nagy volt a munkanélküliség, nagyon sokan kivándoroltak Franciaországba és Belgiumba.
1950-ben baromfifeldolgozó vállalat létesült.
1961-ben pedig kőolajat keresve találtak rá Sárvár termál- és gyógyvizére.
1978-ban felújították a várat - ezzel fellendítve a turizmust is.
1995-ben pedig ipari parkot építettek ki.
Mikor felszálltunk a vonatra, láttuk, hogy nem kabinos kocsi, hanem Ákos szavait idézve "marhavagon", de találtunk egymás mellett két 4-es ülést, így mind az 5-en (mert ugye Barbi még nem volt velünk, hiszen Szombathely felől jött) együtt tudtunk maradni az utazásra, s ennél több már nem is hiányzott a boldogságunkhoz.
Sárvárra megérkezve és ott Barbit is összeszedve betértünk az immár kedvencnek minősített helyünkre, a Platán Hotel & Kávézóba. Ezúttal nem csak egy kávéra, hanem meg is ebédeltünk. Utána, a szállásunk felé menve nagyjából útbaesett Sárvár első látnivalója, a Szent Miklós templom, ami az 1300-as években épült, gótikus stílusban. Sajnos a XVIII. század szokása szerint barokk stílusban átalakították (hogy "sajnos", ez csak az én személyes véleményem, mert sokkal szebbenek tartom a gótikát, mint a barokkot). 1556 óta valószínűleg ebben a templomban nyugszik Tinódi Lantos Sebestyén.
Miután megnéztük a templomot, besétáltunk a szállásunkra, az Adél Apartmanba, ahol nagyon kedvesek voltak velünk és még csokit is kaptunk a párnánkra :)
Miután ledobtuk a cuccainkat, elmentünk, hogy sétáljunk egyet a csónakázó-tó mellett parkban, majd vízre is szálljunk. S ide beszéltük meg Ákossal, hogy újra találkozzunk, ugyanis ő nem szállt le velünk a vonatról Sárváron, mert tovább kellett mennie Szombathelyre. Nem emlékszem már, hogy mi dolga volt ott, de a lényeg, hogy miután ott "megérintette a falat", már fordult is vissza, hogy ismét csatlakozzon mihozzánk.
Ezt pl. Tamás fotózta
A csónakázás után elkanyarodtunk a vár felé, de már nem volt nyitva, viszont Ákos nagyon szorgalmazta, hogy együnk már végre valamit, úgyhogy egy utunkba eső étteremben megvacsoráztunk, majd mikor alkonyattal visszasétáltunk a szállásunkra, még a Fő tér harangjátékát is éppen elcsíptük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése