18. Gérce - Káld

  Másnap megbeszélt időre kellett (volna) elhagyni a szállásunkat, de nem túl korán, ezért azt terveztem, hogy előtte átugrunk szembe, a Kis Mackó büfébe reggelizni, és beszerezni a gércei pecsétet, azután megnézzük a falu látnivalóit, majd visszajövünk a csomagért és elindulunk. 

A gércei pecsét

 Sajnos azonban úgy tűnik, ismét elkommunikáltunk egymás mellett. Eleve később indultunk el a házból, mint ideális lett volna, s ekkor még csak reggelizni mentünk. A helyes, hangulatos kis büfében pecsételtünk, leültünk, hogy elfogyasszuk a habos kávénkat, de Tamás és Petra lefagytak. Nem döntötték el, hogy akarnak-e jönni falut nézni. "Még" nem akartak elindulni, de Petra időnként bizonytalanul megjegyezte, hogy de várjuk már meg. Így telt el kb. másfél óra, mire Tamás kinyögte, hogy ha menni akarok, menjek.  Úgyhogy mentem, Anna és Barbi meg csatlakozott hozzám, míg a többiek maradtak a kávé mellett kómázni. 

 Abban azért megegyeztünk, hogy x időpontban találkozunk az elágazásnál, hogy nekünk visszamenni már ne kelljen (mi praktikusan ekkor már magunkkal hoztuk a szállásról a teljes cuccot).

 Magáról a faluról annyi infóm van, hogy 1300 előtt már létezett. Ekkoriban a Batthyányak uradalmához tartozott és az évszázadok során cseresznye-termesztéséről volt híres. 

 Igazából csak két dolog volt, amit itt meg akartam nézni. Az egyik az evangélikus templom, ami 1794-ben épült, barokk stílusban. Ezt meg is találtuk, egy eléggé leromlott állapotú templom képében, de zárva volt, így csak kívülről láthattuk. 

 A másik a római katolikus templom és a hozzá tartozó plébániaház volt, melyek utunk folytatásának irányába esett, ezért nem akartunk már visszamenni a büféhez.

 Azt is megtaláltuk, de ott is minden zárva volt. A plébániára ugyan megpróbáltunk beszólni, hogy hátha kinyitnák nekünk, de úgy tűnik, nem volt "otthon" senki. Úgyhogy leültünk az elágazáshoz és kíváncsian vártuk, legalább ezt a megbeszélt időt fogják-e tartani a többiek.

Tartották.

A gércei evangélikus templom

 Innen tovább a Farkas-erdőn vezetett át utunk, ami egy szép parkerdő, még mindig sík területen. 

 Ezen átkelve sikerült megnéznünk az egykori erdész, Scherg Lőrinc és felesége sírhelyét, a banyafákat, az avasi öregtölgyet és a Lajos-bükköket is. 

 Az erdőmester 1864 és 1938 között élt, királyi gazdasági főtanácsos volt és nagyon szerette ezt az erdőt, amelyet rendbentartott. 

 A banyafák nem mások, mint már kidőlt faóriások. Az avasi öregtölgyhöz hasonlóan, ami 250 évet élt meg.

 A Lajos-bükkök nevüket Lajos bajor hercegről kapták, ugyanis az ő tiszteletére alakították ki bükkök árnyékában a kőpados erdei pihenőterületet. Ez a rész Vas megye legrégebb óta természetvédelemi oltalom alá helyezett területe. Konkrétan a Lajos-bükkök két öreg bükkfa voltak, de kiszáradtak. Lábon hagyták volna őket, de 2005-ben egy viharban keresztbetörtek. Ma már csak csonkjaik állnak. A kőpad is megvan valahol - erősen benőve a fiatal növényzettel.

Belépés a Farkas-erdőbe

A banyafák egyike

Scherg Lőrinc erdőmester és felesége sírhelye

A Lajos-bükkök

A Farkas-erdőn áthaladva két pecsételőhely is van. Az egyik a Rózsáskerti erdészháznál, a másik pedig a Hidegkúti vadászháznál.

A Rózsáskerti erédszház pecsétje

A Hidegkúti erdészház pecsétje

A banyafák után volt egy aszfaltos szakasz. Mivel eddigre már világos volt, hogy a Sárváron kényszer-vásárolt vászoncipőm igen kényelmetlen, itt tudtam egy jó darabon mezítláb haladni. 

 Az avasi öregtölgyet követő elágazásnál murvás út következett, s az is látszott, hogy ezután jó darabon nem lesz árnyék fölöttünk, úgyhogy pihentünk egyet az utolsó árnyékban. 

 A Lajos-bükkös mellé érve már igazán nehezen viseltük a forróságot, fejünket mindenféle alternatív megoldásokkal próbáltuk védeni. Ugyan felmerült Annában, hogy a Lajos-bükköknél van geocatching-láda, de itt már ő is elengedte a dolgot - főleg azután, hogy azt mondtam neki, hogy legközelebb úgyis innen "kell" majd folytatni az utunkat. 

 Végre beértünk Káldra, ahonnan vissza kellett buszoznunk Sárvárra, hogy elérjük a vonatunkat hazafelé. A busz éppen beérkezett az állomásra, mikor mi is - csak az utolsó pár méteren kellett szedni a lábunkat. Így persze a káldi pecsét elmaradt. Mint utóbb kiderült, ez volt aznap az utolsó busz Káldról...

A buszon

 Sárvárra beérve viszont még kb. egy óránk a vonatig, így Petra kérésére egy fagyizót kerestünk. Ezzel valahogy megint elég sokat tököltünk, úgyhogy végül igen kapkodni kellett a lábainkat vissza a vonatállomásra...

A képekért, a videókért és az élményekért köszönet a túratársaknak!

Az információkért köszönet a wikipédiának, a Vendégváró honlapnak (azóta már sajnos megszűnt) és a települések honlapjainak!

Gyakorlati információk a három napról: 

    Szállások: 

        Sárváron az Adél Apartman

        Gércén a Mackó-lak

    Evések: 

        1. napi ebéd: Sárvári Platán Hotel & Kávézó

        1. napi vacsora: A vár közelében egy véletlenül talált étterem

        2. napi reggeli: A Fő tér közelében egy presszó

        2. napi ebéd: Sárvár határában a Vadaskert éttermében

        2. napi vacsora: Kértünk a szállásra gulyáslevest (nagyon jó volt!) + sütöttünk a kertben

        3. napi reggeli: A Mackó-lakkal szemben a hozzájuk tartozó büfében

        3. napi ebéd: "tarisznyából" + egy fagyi Sárváron

    Pecsétek:

        Sárváron a vasút-állomáson

        Gércén a Mackló-lak büféjében