Csoportkép a Kéktúra Vendégház előtt
Másnap reggel még a hosszú út előtt be mertük vállalni, hogy megnézzük annak a helyi kecskesajt-készítő embernek a műhelyét, aki ezt megengedte nekünk. Mindenféle gyógynövényes, fűszeres, pl. medvehagymás sajtok készülnek itt.
Kaptunk kóstolót a savóból, megnézhettük a kecskéket és természetesen vásároltunk is.
Ezt követően pedig magunkhoz vettük a cuccainkat, megszereztük a kisvásárhelyi pecsétet, s nekivágjunk annak a bizonyos 30 km-nek Szajkig.
A kisvásárhelyi pecsét
Pecsételőhely Kisvásárhelyen
A kút, aminek nyári nem működése miatt nagyon sok túrázó megismerte (és interneten le is írta) a kisvásárhelyi lakosok kedvességét, akik vízzel kínálgatták az errejárókat
Kisvásárhely elhagyása
Kisvásárhely elhagyása után továbbra is sík szakaszon jártunk. Még elég frissek voltunk ahhoz, hogy figyeljük a környezetünket, így vettünk észre tavaszoló hangyabolyt, s az út homokjában szerteszét heverő obszidiánokat.
Az obszidiánt először csak úgy vettük észre, mint "jé de érdekes kő"-vet. Aztán egyszerre megsejtve, hogy mi az, átgondoltuk, hogyan kerülhetett volna ide. Rájöttünk, hogy itt van "egy köpésre" a Sümeg, ami vulkán volt, így a rejtély meg is oldódott. Egy ilyen obszidián-darabka is - természetesen - a kék túrás emlékkönyvemben landolt.
Az obszidián-darabka
hangya-rajzás
Még mielőtt beérnénk az erdőbe, van még egy pecsételőhely, az Ötvös vasútállomásnál, ami egy ma már nem működő állomás.
Hogy jól bírjuk a távot, előre megterveztem a pihenéseket és ezeket egész fegyelmezetten sikerült is betartanunk. Az időjárásunk ragyogó volt.
Kora tavasz lévén rengeteg őzet láttunk, melyek tőlünk hol jobbra, hol balra megugrottak és átszaladgáltak előttünk az úton.
Azért a mi lábunk is sáros lett...
Út közben volt pár magasles, illetve a térképen is jelölt "dagonyára" voltam még nagyon kíváncsi. Ámde ez ki volt száradva.
Mentünk-mentünk, de természetes volt, hogy ránksötétedett, mire beértünk Szajkra.
Ez a település sem több, mint a Szajki tavak partján felépült néhány nyaraló és az ezeket ellátó pár lakos.
Ilyen kora tavasszal csak egy vendégház működött, abban kaptunk szállást. Egy nagy cserépkályhába jól befűtöttek nekünk, mire odaértünk és ide is lehetett kérni vacsorára gulyáslevest. Ez éppoly finom volt, mint előzőleg amit Gércén kaptunk, ezért úgy sejtem, hogy egyazon helyen készülhetett.
S hozzáittuk a pálinkát, amit Barbi minden alkalommal lelkiismeretesen hozott nekünk.
Csoportkép a Kéktúra Vendégház előtt
Azért a mi lábunk is sáros lett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése