2022. szeptember 21., szerda

21. A megfordított szakasz: Szajk - Hosszúpereszteg - Káld

  Másnap reggel arra ébredtünk, hogy elromlott az időjárás. Igaz, számítottunk erre, de azért mégsem örültünk neki. 

 Viszont a vendéglátóink voltak olyan jófejek, hogy kinyitották nekünk az egyik büfét, ahol kaptunk reggelire kávét és melegszendvicset. A büfének csak szabadtéri leülős része volt, de a hűvös, esős időben kifejezetten jólesett ez a meleg reggeli.
 Még rákérdeztem a helyi kalandparkra, de nyilvánvaló volt, hogy nincsen még nyitva - ilyen időben nekem sem lett volna hozzá kedvem.
 Ezután még megnéztük a tavat, illetve benyomtuk a füzetünkbe a szajki pecsétet, majd továbbindultunk. 

Szajki erdészház-pecsét

Tavaszi tőzike

A szajki tavak egyike

Továbbhaladva a hangulatunkat is némileg lehúzta az időjárás, habár Annával némi énekléssel próbáltunk védekezni ez ellen. 

 Így jutottunk el Hosszúperesztegig, ahol nem volt más dolgunk, mint pecsételni és a templomot megnézni. A pecsételőhely éppen a templom mellett van elhelyezve. A templomban pont végefelé járt a mise, így be is tudtunk nézni. Szerintem bájosan szép a kék-sárga színeivel.

A hosszúperesztegi pecsét

A hosszúperesztegi templom kívülről

A hosszúperesztegi templom belülről

Ennél a keresztnél van egy elágazás, ahol el kell kanyarodni Káld felé

 Hosszúpereszteg és Káld között egy szántóföld szélén visz az út hosszan, s maga a táj lágyan hullámzó, nagyon szép. Ráadásul annak ellenére, hogy egész napra országos esőt mondtak, mifölöttünk még az ég kékje is előkerült. 

Itt már kezdett elállni az eső...

Ezért ezen a magaslesen (jobbra) megálltunk pihenni, száradni...

S mire továbbindultunk, már így kitisztult az ég

 Mire Káldra beértünk, megint nem mutatta szép arcát az időjárás, de itt már csak a buszunkat kellett megvárnunk, hogy bevigyen minket Sárvárra a vonatunkhoz. A buszig még volt egy kis időnk Káldon, így be tudtunk menni a kocsmába, hogy begyűjtsük a káldi pecsétet és egy-egy kávéval felmelegítsük magunkat. 

Káldi pecsét

 Anna a buszon azzal foglalta el magát, hogy felfedezte, mennyi kullancsot szedett össze Szofi - és ezeket igyekezett likvidálni...






A képekért, a videókért és az élményekért köszönet a túratársaknak!
Az információkért köszönet a wikipédiának, a Vendégváró honlapnak (azóta már sajnos megszűnt) és a települések honlapjainak!

Gyakorlati információk a három napról: 

    Szállások:

        1. éjszaka: Kisvásárhelyen, a Kék túra Vendégházban (tágas, de akkor még elég hideg volt)

        2. éjszaka: Szajk, Vendégház (kicsit kicsi, de kedves, a cserépkályhával jó befűtöttek nekünk)

    Evések:

        1. napi vacsora: Főztünk a szálláson

        2. napi reggeli: Magunk készítettünk a szálláson

        2. napi "ebéd": Vittünk magunkkal útravalót

        2. napi vacsora: A szajki szállásra lehetett kérni gulyáslevest vagy halászlét. Mi gulyást kaptunk és nagyon finom volt!

        3. napi reggeli: Kinyitották nekünk az egyik büfét

        3. napi "ebéd": Út közben tarisznyából + Káldon betértünk a kocsmába

    Pecsétek:

        Kisvásárhelyen a haranglábnál

        Szajkon, az erdészház (?) mellett

        Hosszúperesztegen, a templom mellett

         Káldon, a kocsmában


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

59. Bakonybéli délelőtt

 A harmadik nap reggelén Heninek korán el kellett indulnia, úgyhogy még este elköszönt tőlünk. A nap, meglepetésünkre ragyogó kék éggel és n...