23. Sümeg - Zalaszántó

  A második napunkon a szállásunkon megreggeliztünk, majd megnéztük Zalaszántó látnivalóit.

Zalaszántónak 1236-ból származik az első írásos említése, s kis román stílusú temploma már ekkor megvolt. 1318-ban a birtokot a Lackfiak kapták meg, majd 1437-ben utunk során itt tűnik fel először a Gersei-Pethő család. 

 A falu pici kápolnája (ami az ország legkisebbje) 1441-ben épült. 

1555-ben a törökök miatt elpusztult a falu (fölgyújtották), majd 1576-ban ismét. 

Gondoskodtunk a zalaszántói pecsétünkről, majd megnéztük a mézeskalács múzeumot.

A zalaszántói pecsét

 Ez egy tündéri, berendezésében mesés motívumokat felhasználó kis parasztház, benne rengeteg féle mézeskaláccsal. Kérésünkre a kedves hölgy mesélt rengeteg tudnivalót, érdekességet a mézeskaláccsal kapcsolatos hagyományokról. Természetesen nem távoztunk üres kézzel. 

 Innen a Kotsy vízimalomba mentünk, ahol szintén kaptunk idegenvezetést. Ez egy ma is működőképes malom. Bent, a szobájában megtekinthető a modellje is, illetve egy kis ajándékboltja is van.

A vízimalom modellje

 Ez után a kiskápolna felé mentünk le. Amikor 1555-ben a törökök tönkretették a nagy templomot, ez a kiskápolna szolgált a néhány ittmaradt családnak. Ez az ország legkisebb kápolnája.

 A Szent Kozma és Domján templom következett. Eredetileg román stílusú volt az Árpád-korban, majd később gótikus stílusban újítottak rajta. Persze a barokk sem hagyta érintetlenül, de azért az ősibb stílusok jobban felismerhetőek rajta. Erős támpillérei például egyértelműen a román stílus hozadékai, míg a csúcsíves ablakok a gótikához tartoznak. Bent, a hajó D-i falán az ún. "szegények Bibliája" látható. Az északi falon barokk szószék és egy reneszánsz sekrestyajtó található.

 Zalaszántó megtekintése után felbuszoztunk Sümegre, hogy az ottani várat is láthassuk.

 A sümegi várat a veszprémi püspökség építtette 1244 után, a IV. Béla által hozott rendelkezésre. 

 A fellegvár előtti fennsíkot csak az 1400-as években kerítették körül falakkal. 

1552-ben költözött be a veszprémi püspökség a törökök közeledtétől tartva. 

Az 1700-as évek elején a kurucok utánpótlás-központja volt. 

1713-ban hadgyakorlat címén a labancok tönkretették. 

A várrom 1989-ben magánkézbe került, s ettől kezdve komoly turisztikai fejlesztések kezdődtek. 

A várban bent van hadigép-kiállítás, ajándékbolt, sütőház, borozó, vetítőterem, fűszer- és rózsakertek, börtönkiállítás; megtekinthető a püspöki hálószoba, a lakószoba és tanácsterem, korabeli konyha és éléskamra, a darabont-szoba, a bognár- és kovácsműhely, a kőtár és egy vármakett. 

 Odabent van lehetőség kipróbálni az íjászkodást, illetve középkori hajítófegyvereket, s lehet kapni kürtős kalácsot is. 

 Ez mind elég motiváló volt, hogy végignézzük az egész várat. 

 Már nagyjából végeztünk vele, amikor néhány csenevész felhő összegyűlt az égen, s ez számomra érthetetlen módon Barbit arra ösztökélte, hogy elkezdjen sietni - holott az egész elkövetkező napot a szabad ég alatt terveztük tölteni, a Sümegtől Zalaszántóig tartó szakasz teljesítésével.  

Ott, a két kutyaházban laknak a vár jelenlegi őrzői

 A levegőben lógó esőlábak perceken belül visszahúzódtak, mire a városból kiértünk, meg is feledkeztünk róluk.

 Sümeg mellett nagyon kíváncsi lettem volna még a mogyoró-hegyi geológiai bemutatóhelyre és őskori kovabányára - de ezt annyira nem találtuk meg, hogy nem is sejtem, merre lehet, ha egyáltalán létezik. 

 Miután ezt elengedtük, nekivágtunk immár a zalaszántói iránynak.

 A sarvalyi bélyegzőhelyet sikerült megtalálnunk, de magát a vaddisznós kertet és a faluromot nem. 

A Sarvaly-erdészházi pecsét

 Ez a falurom egy az 1530-as években elpusztult falu maradványait jelenti. Makettje egyébként látható a Nemzeti Múzeum magyar történelmi kiállításán is.  Továbbmenve az Ágota-kút nevű forrásnál pihentünk meg, ahol egy szép nagy pihenőhely van kialakítva. Szendvicsünkhöz friss medvehagymát eszegettünk. 

 Április lévén virágzott a medvehagyma.  Már ez is gyönyörű látvány volt, de még nem tudtuk, mi vár ránk a Tátika-hegyen. 

és még borznyomot is találtunk

 A Tátika-hegy (ami egy tanúhegy) oldalán a kis ösvény egy ősbükkösön keresztül vezet föl a várhoz. A kis ösvény tényleg kis ösvény - olyan keskeny, hogy csak libasorban lehet rajta haladni. Ahogy emlekedik a hegy fölfele, ez a kis ösvény egyre kanyargósabbá válik. Ősöreg bükkerdő vesz körül göcsörtös fáival olyan sűrűen, hogy kilátni se lehet belőle... s a fák alatt a zöld félhomályban a millió virágzó medvehagyma... olyan hosszan kanyarogtunk benne, hogy már az volt a benyomásunk, valami elvarázsolt világba csöppentünk, ahonnan nem lehet kijutni - de még az akaraterőnket is elveszi, mert nem is akartunk kijutni...

Ez a patak szélesebb, mint az ösvény volt

 S amikor ebből a varázserdőből nagynehezen kiértünk a hegy tetejére, ott egy fekete kövekből épült, nehézkesen a hegycsúcson ülő robosztus, magas, rideg várfal adott kontrasztot az eddigiekhez. A várfalat megkerülve értünk fel a tulajdonképpeni várromhoz, ahol a falak vadállat-fogakként  meredtek  az égre. És most először, Kék utunk során megpillantottuk a távolban a Balatont. 

 Barbi megjegyezte, hogy ennek ilyen szellemes vár hangulata van, nem jó értelemben, biztosan sötét története lehetett... s ebben nem is tévedett nagyot. A hely misztikájához még az is hozzá tartozik, hogy már az ősbükkösben készült képeim közül is rengeteg elveszett, de a várról egy sem maradt. 

 A vár területe az Árpád-korban még a Kaplony nemzetségé (Kond egyik fia volt Kaplony) volt. Egy Tádenka nevű személy vette meg tőlük, ő lett a vár névadója. Várat a tatárjárás előtt épített. A Tátika nemzetség egy tagja azonban (Tádé) saját falvain élősködött, ezért IV. Béla elvette tőle a várat és a veszprémi püspökségnek adta. Az 1300-as években a Kőszegi nemzetség szállta meg. A továbbiakban még sok kézen ment át, míg a Gersei-Pethő család kezébe került. 1589-ben egy portyázó török csapat elfoglalta a várat, kifosztották és fölgyújtották. A Gersei-Pethő család elszegényedett, ezért többé nem újíttatták föl. 1703-ban császári csapatok is felgyújtották, hadgyakorlat címén. 

1741-ben a birtok a Festeticseké lett. 

 A hegy oldalában van a Mágneses barlang és a Fekete oszlopos barlang. A mágneses barlang kőzeteinek vastartalma olyan magas, hogy eltéríti az iránytűt. Omlásveszélyes üreg, az alját bazaltoszlopok törmeléke képezi. 

 A fekete oszlopos barlang a körülötte meredező bazaltoszlopokról kapta a nevét. Ez is igen omlásveszélyes. 

 Az egyik barlang bejáratát meg is pillantottuk, de magasan is voltak, meg veszélyességük miatt is inkább kihagytuk a velük való közelebbi ismeretséget. 

Ott középen az a háromszög-alak; az a barlang szája

 Innen aztán jó sokat kellett menni, míg Zalaszántó közelébe értünk. Igen bíztató jel volt, amikor már egy széles aszfaltúton voltunk, ahol ki is volt írva, hogy sztúpa 20 percre. De úgy éreztük, hogy az a 20 perc már nagyon régen letelt, amikor még mindig nem tudtuk biztosan,  hogy valójában hol vagyunk. 

 

 Csak akkor nyugodtunk meg, mikor Barbi azt mondta, látja a sztúpát. Aztán rájött, hogy mégsem látta, de innen már nem lehetett minket eltántorítani és pár perccel később tényleg megláttuk. Ekkor már alkonyat után voltunk, hamarosan teljesen be is sötétedett. De kellemes, nyárias jó idő volt. 

 Az égre magasodó szentély körül mi voltunk az egyedüli turisták. Az ég csillagos volt, a tücskök ciripeltek, s egyébként csend volt és nyugalom. 

 Itt megpihentünk. Barbi föl is ment, és körbejárta. Én erre még nem álltam készen. Csak leültem alatta és csodáltam. Ekkor döntöttünk úgy, hogy azért ezt világosban is kellene látnunk, ezért a másnapi terveket módosítottuk. 

 Egy lépcsővel induló ösvényen aztán lesétáltunk a faluba és fél órával az éttermünk zárása előtt (21:30-kor) megérkeztünk. Megkérdeztem, hogy mennyi esélyünk van egy vacsorára, ha nagyon szerények leszünk és olyasmit kérünk, amit könnyen elkészítenek. Nagyon aranyos volt a vendéglátónk, így kaptunk finom vacsorát és pontban 22:00-kor végeztünk. Természetesen a borravalóval is kifejeztük hálánkat.