Kincsőnek a Hévízi fürdőből való visszatérés után el kellett mennie, úgyhogy a 3. napunkra csak négyen maradtunk.
Erre a napra a terv Keszthelyen a Magyarok Nagyasszonya templom, a csiga-parlament és a kastély megtekintése volt.
De mindenekelőtt reggelizni indultunk a Tulipán kávézóba, amit szintén az internetről néztem ki... és hát egyáltalán nem bántam meg, bele is szerettem, első fogyasztásra. Egyrészt kávézóként fantasztikus választéka van nem csak kávékból, teákból, forró csokikból, hanem kis uzsonnának vagy reggelinek való ételekből (szendvicsek, melegszendvics, tükörtojás, stb.) és süteményekből is. Számomra nagy hiány Magyarországon, hogy nincsenek rendes kávézók (vagy cukrászdát, vagy éttermet, vagy kocsmát lehet találni, de kávézót a legritkább esetben). Ráadásul minden asztalon stílusosan egy kis kávénövényke állt cserépben.

Ezúttal Anna mutatja, hogy ő nem is dolgozik... :)



Arra emlékszem, hogy Barbi és Gábor úgy adták egymásnak a "hülyeség-bonbonokat", hogy szakadtunk a visszafojtott röhögéstől, miközben a másik asztaltól a külföldiek értetlenül oda-oda pillantottak ránk.
A reggelitől a templom felé indultunk. Ez a Magyarok Nagyasszonya nevű római katolikus templom a jelenlegi város legrégibb épülete. Gyönyörű, gótikus stílusú. 1390-körül készülhetett el. Lackfi István építtette, akit kivégzése után (mert nem a király mellett állt) itt temették el. A Fetetics család sírhelyei is itt vannak.







Innen aztán elmentünk megnézni a csiga-parlamentet (egy csigaházakból készült országház-makettet). Ott nem volt szabad fényképezni, ezért az alábbi kép az internetről származik:
Aztán megkonzultáltuk Festetics Pállal, hogy hogyan tovább:


Javaslatára megnéztük a kastélyát:


Jó volt bemenni ide, egy kis melegért és rovar-zümmögésért
Ez a terepasztal is a kastély kiállításához tartozik

Meg a kocsimúzeum is, régi kocsikkal és egy Ford T-modellel
A kastélynál készítettem egy érmét, végül visszafelé még megnéztük a Városházát.
Keszthelyi kastélyos érme

A szállásunkon még meguzsonnáztunk, mielőtt kivittük volna Barbit a buszához. Benyomtuk a vasútállomáson a keszthelyi pecsétet, s még megnéztük a Balaton-partot is.
A keszthelyi pecsét
A képekért, a videókért és az élményekért köszönet a túratársaknak!
Az információkért köszönet a wikipédiának, a Vendégváró honlapnak (azóta már sajnos megszűnt) és a települések honlapjainak!
Gyakorlati információk a három napról:
Szálláshely:
(vissza kell keressem a nevét)
Étkezések:
első esti vacsora - ki hozott kaját evett, ki egy közeli pizzériázóban ment véletlenszerűen
második napi reggeli - a keszthelyi piac melletti Lipóti pékségben
második napi ebéd - a hévízi Kocsi csárdában <3
második napi vacsora - megint hozott kaja vs. pizzázó volt
harmadik napi reggeli - a keszthelyi Tulipán Kávézó (ha ezt korábban ismerem, az előző vacsorák és reggelik is itt történtek volna) <3 <3 <3
harmadik napi ebéd - a szálláson, hozott anyagból
Pecsételőhelyek
Hévíz, buszállomás
Keszthely, vasútállomás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése