Amikor végre lecsengett a koronavírus első hulláma miatt kihírdetett karantén-időszak, nem sokat vártunk, már indultunk is a következő szakaszra. Ez július elejére esett.
Legutóbb Keszthelyen fejeztük be, tehát most innen indultunk tovább. Megint szinte ahányan voltunk, annyiféle időpontban tudtunk leérkezni, ezért az első estét még több szempontból is érdemes volt Keszthelyen töltenünk.
Annával és Szofi kutyával én Pesten gyűltem össze, hogy a D-i pályaudvarról induljunk el. Minden flottul is ment, míg a jegyvásárláskor ki nem derült, hogy a 9:10-es vonatra, amivel menni akartunk, már nincsen helyjegy. Vagy állva utazunk (a tömegnyomorban, kutyával) és még felárat (büntetést) is fizetünk, vagy megvárjuk a következő vonatot, ami 11:20-kor indul, arra még kapunk helyjegyet is. A várakozás mellett döntöttünk. Így erre a két órára kisétáltunk a közeli parkba, hogy picivel jobban teljen az idő, mintha az állomáson várakoznánk.
Erre a szakaszra lett két új csatlakozónk is! Az egyikük egy volt tanítványom, Tomi volt, aki ebben az évben érettségizett le. Gyerekként is szeretett túrázni és könnyen, oldottan viselkedett felnőtt-társaságban is, hát úgy gondoltam, megkérdezem, van-e kedve velünk tartani - és volt. Míg mi Annával a budapest Vérmezőn vártuk a két óra eltelését, Tomi már javában vonatozott Fertőd felől és ezt a videót küldte nekünk:
A másik új túratárs pedig pedig egy volt táncostársam, Anikó volt, aki azonban csak másnap reggel tudott csatlakozni.
Várjuk a két óra eltelését
Mikor végre eltelt a két óránk, akkor visszaballagtunk az állomásra és felszálltunk a vonatra. Persze nem egymás mellé kaptuk a helyjegyet, sőt egy teljes kocsi választott el minket. Így "tartani lehetett" attól, hogy valaki fog mellém ülni. Jó 10 perces késéssel indultunk, ami tudva, hogy 3 percünk lenne átszállni, okot adott arra, hogy már ekkor alternatív lehetőségeket nézegessek a menetrendekben. Végre elindultunk... Kelenföldön nem szállt fel mellém senki és Székesfehérváron se... elgondolkodtam rajta, hogy akkor miért nem kaptuk egymás mellé a helyjegyet... de ekkor már nem piszkáltam vele Annát, hogy jöjjön át, gondolván, hogy alszik, ugyanis ez volt a terve a vonatútra (hiszen jó fáradtan indult el reggel).
Szombathely felől Barbi korábban ment, hogy találkozzon Keszthelyen egy kollégájával, úgyhogy ő már ott volt a városban. Mire a mi vonatunk elindult, Tomi is megérkezett Keszthelyre.
Az volt a terv, hogy Alsógyenesen szállunk le, mert ez jóval közelebb volt a szállásunkhoz, mint a keszthelyi nagyállomás és ott találkozunk, de ezt végülis egyedül Tominak sikerült megvalósítani (a leszállást, nem a találkozást) mert ő a terv szerint érkezett. Be is sétált onnan az általam megadott címre, s bejelentkezett, a szállásadó be is engedte. Így ő választhatott elsőként szobát, ami nem rossz egy újoncnak!
Hamarosan odaérkezett Barbi is, úgyhogy összeismerkedtek egymással.
Miközben mi végre megpillantottuk a Balatont...
Balatonszentgyörgyön kellett átszállnunk. Pár megállóval előtte átmentem Annához. Mint kiderült, ő mellette se ült senki, egész végig...
A késő vonatunkat természetesen nem várta meg a másik vonat, amire át kellett volna szállnunk, úgyhogy tájékozódtunk. Láttuk, hogy Alsógyenesig nincsenek jó esélyeink, Keszthelyig viszont kb. 40 perc múlva megy egy vonat.
Rendesen hőség volt, úgyhogy az amúgy nagyon csinos állomáson beültünk a büfébe, hogy valami hideget fogyasszunk. Utána meg szerettünk volna lemenni a Balaton-partra. El is indultunk, de aztán a google térképről kiderült, hogy nagyon széles nádas övezi itt a partot; itt esélyünk nincs vizet látni, messzebbre meg nem mertünk elmenni, nehogy lemaradjunk a második vonatunkról. Úgyhogy visszamentünk a büfébe.
Az állomás mögött, a nádasnál egy rézsikló tetemét találtuk
A menetrend által beígért vonat, amire 40 percet vártunk, kiderült, hogy még 50 percet késik. Úgyhogy visszahuppantunk a büfébe.
Közben Tomi és Barbi már berendezkedtek a szálláson és azt találták ki, hogy elmennek boltba, meg is kérdezték, hogy nekünk mit vegyenek. Küldtem nekik egy kívánságlistát, míg tovább múlattuk az időt az állomáson, s közben Anna mesélt az indiai kalandjaikról, különös tekintettel a hazajutásukra, ami elég érdekesen alakult, ugyanis éppen akkor voltak kint, amikor a koronavírus miatti pánik kiterjedt a világra. Először úgy döntöttek, hogy fel költöznek a hegyekbe, aztán úgy, hogy hazautaznak. Mindehhez az indiai magyar követség segítségét kérték, s bár nagyon körülményesen, de végül sikerült nekik.
Azután a nagyon aranyos kalauznőnk szólt nekünk, hogy indul egy vonat Keszthelyre, ami előbb elindul, mint az, aminek a menetrend szerint már 40 perce el kellett volna indulnia. Úgyhogy végre felszálltunk erre. Persze ez is késve indult, de csak kb. 10 perccel.
S végül, a nagyon hosszú utazás után megérkeztünk - Alsógyenes helyett - Keszthely állomásra.
Gábor még Pécsen vizsgázott ezen a délelőttön, ezért az eredeti terv az volt, hogy mire ő megérkezik, mi már a strandon leszünk, s oda jön majd ő is. De végül annyira nyomorultul működött a MÁV, hogy pár perccel előbb ért oda Gábor, mint mi, s az állomáson megvárt minket.
Együtt ballagtunk be a tűző napsütés alatt a szálláshelyünkre. Tomi és Barbi már ott vártak minket.
Némileg felfrissültünk, aztán megegyeztünk a folytatásban. Ha időben érkezünk, úgy lett volna, hogy busszal a Tavirózsa Kalandparkba, aztán onnan vissza, a keszthelyi strandra (ebben az estben itt találkoztunk volna Gáborral), s utána, 18:00-kor sétahajózni. A kalandparkot már akkor világos volt, hogy el kell engednünk, amikor két órát kellett várni a vonatunkra Pesten. Viszont most azt hittem, hogy itt már vagy a hajóról, vagy a strandról szintén le kell mondanunk. Ebben viszont nem jutottunk egyezségre, mert Barbi strandolni nem akart, Anna és Gábor hajózni nem, de a két felé szakadás sem volt mindenkinek jó, mert Tomi meg azt mondta, ő mindkettőt szeretné. Egyébként én is így voltam vele. Pár perc elvonulás után megvilágosodtam, hogy van tök egyszerű és kézenfekvő megoldás. A sétahajó 18:00-19:00-ig megy, a strand pedig 19:00-től szabadstrandként üzemel, tehát még jól is járunk vele. Az lett a megoldás, hogy a sétahajóval kezdünk és csak utána megyünk strandolni, július lévén ehhez egyáltalán nem volt késő a 19:00 óra sem.
Ekkor Gábor hívott egy taxit (anélkül a sétahajót már nem értük volna el), s így pikk-pakk ott voltunk a kikötőnél.
Anna és Gábor amúgy továbbra sem akart sétahajózni, ők mentek egyből a strandra.
Mi pedig hárman a kikötőbe.
A kikötőben elkészítettem a második keszthelyi érmémet. Mert ugyan volt már egy (kastélyos), de ez egy másik alkalom volt, amihez más élmények kapcsolódtak. Mivel most hajóztunk, egy hajós érmét nyomtattam.
A második keszthelyi érmém
Ez a kép pl. a hajóról készült
Eközben Annék... :) Aztán a kikötés után mi is besétáltunk a strandra, megtaláltuk Annáékat és kipróbáltuk a vizet. S ha már itt voltam, turista-szemmel megnéztem a fürdőházat is.
Barbi meg strandolni nem akart, úgyhogy ő a sétahajó után egy szabadtéri koncertet hallgatott, amire Gábor is kíváncsi volt. A fürdőházat azért megnézték a többiek is, csak Tomi maradt le róla.
Mikor elindultunk vacsorázni, akkor jött rá, hogy azt lehet, ő is megakarta volna nézni, mire Barbi elkezdte szivatni, hogy "olyan szép, hogy azt nem lett volna szabad kihagynod Tomi, egészen fantasztikus volt..."
A városban a John's Pub-ba mentünk vacsorázni.
Végül a késő esti enyhébb melegben visszagyalogoltunk a szállásunkra. A szálláshelyet egyébként most sem ismételtem a legutóbbi keszthelyi alkalmunkhoz képest, hanem újat kerestem - s ha legközelebb Keszthelyen szállnék meg, a 3 kipróbált szállás közül ide térnék vissza, annak ellenére, hogy innen elég sokat kellett sétálni, míg elértük a központi helyeket.
Este még adódott egy kis kalandunk. Mikor már majdnem készen voltam a fürdéssel, azt hallottam a fürdőszobán kívülről, hogy "Dóri gyere, gyere gyorsan, gyere már!", röhögésekkel és borzongásokkal tarkítva. Jóvan már, gondoltam, azért csak felöltözöm... Mikor kimentem mutatták, hogy mi jött be az ablakon (persze előtte megbeszéltük, hogy amíg ég a villany, addig nem nyitjuk ki az ablakokat - úgy látszik, erről valaki lemaradt. Mondjuk ez kevésbé zavart, mintha szúnyog, darázs, vagy éjjeli lepke jött volna be...): Egy méretes nagy hőscincért találtak.
Nagy hőscincér. Megfogtuk, Barbi kivitte
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése