Másnap reggel megállapítottuk Anikóval, hogy egyikünk sem aludt túl jól - talán mert nem tudtunk szellőztetni. A magam részéről amúgy mindig így van; az első éjszakán egy új helyen alig-alig alszom. A második éjszaka már általában rendben van, még akkor is, ha megint egy új helyen alszunk, de ugyanazt a túrát folytatva.
Először cuccok nélkül akartunk körülnézüni Szigligeten. Ennek is legfontosabb része természetesen a vár volt, illetve számomra az avasi templomrom, amit semmiképp nem akartam kihagyni.
A szállásunkról kilépve épp rápillantottunk a várhegyre, ami Anikóból a riadt "oda megyünk föl??" mondatot váltotta ki, de azért csak lelkesen nekivágtunk. Első motiváció, a Vár Kávézó is éppen útbaesett.
A Vár kávézóban csak kinti - teraszos ülőhelyek voltak, ami nyáron nagyon tuti lehet, de most egy kicsit kezdett már hűvös lenni az évszak. Főleg a fagylaltjairól híres, aminek most nem volt szezonja. A süteményei, forró csokijai, kávéi nagyon is rendben voltak. Nekünk kissé hiányzott, hogy mégis valami sós is legyen, akár valami egyszerű pogácsa.
A Vár Kávézó épülete mögött volt a pénz-présgép. Be is dobtam lelkesen a két 100-ast, meg az 5 forintost, s kezdtem tekerni... aztán rájöttem, hogy nem is működik... Kénytelen voltam lemondani a 205 foritnomról teljesen haszontalanul. Az ott álló templom is zárva volt, viszont vele szemben a térkép mellett ott lógott a szigligeti pecsét - amit be is ütöttünk a füzetünkbe. Azután nekiindultunk a várnak.
A templom a Szűz Mária neve templom - római katolikus. 1725-ben épült, de román stílusú elődje már az 1200-as évek óta állt itt.
A település a vár irányába folyamatosan, de nem durván emelkedett, így mire felértünk a várhoz, szinte fel sem tűnt, hogy olyan sokat másztunk volna fölfelé.
Ugyanazt a pecsétet, amit a templomnál, a vár kasszájánál is megkaphattuk volna - de jobb volt így, hogy nem tartottuk fel a sort.
Maga a szigligeti vár több szinten épült. Ránézésére legalább három. Így a váron belül is le kellett még győzni némi magasságkülönbséget.
A vár felső részébe érkezve leültünk megpihenni, s itt volt alkalmam felolvasni a többieknek a vár és a város történetét.
A ködös-párás kilátás, az októberi rozsdás tájban, a tanúhegyek a Balatonnal.. . egészen lenyűgöző látvány volt.
A várat a pannonhalmi apátság építtette IV. Béla rendeletére, 1260-1262 között.
A legfelső ponton van az öregtorony, annak közelében a várúr palotája.
A vár régészeti feltárása és felújítása 1913-ban kezdődött, majd 1953-ban, és 1965-66-ban folytatták. 1991-től ismét látványos munka kezdődött.
Eddigre persze jól el is fáradtunk. Elindultunk lefele, hogy még megnézzük a Festetics-kastélyt, de nem találtuk meg, s nem is volt már bennük meg a kellő lelkesedés, hogy össze-vissza mászkáljunk a városban. Viszont utunkba került egy borospince, ahol ki volt írva, hogy must kapható. Erre gondolkodás nélkül lecsaptam.
Visszaballagtunk a szállásunkhoz, de előtte még bementünk egy boltba, hogy legyen nálunk étel. Közben kitaláltuk, hogy az avasi templomromhoz busszal megyünk el, hogy a városon való sokadik keresztülballagást megspóroljuk. Eddigre már tényleg vállalhatatlanul fájt a lábam, s Anikó ebben hű társam volt. Szóval itt a boltnál rájöttünk, hogy a buszmegálló pont itt van, nekünk viszont még vissza kell "rohannunk" a szállásra a cuccokért, majd velük együtt visszajönni.
A szálláson is volt pár percünk leülni, de aztán - ismervén korlátaimat - úgy döntöttem, hogy elindulok akkor is, ha a többiek még pihennek. Hiszen ők jó eséllyel utolérnek, az én végsebességem viszont alacsony. Jól is döntöttem, mert valóban így lett. Utolértek abban a pillanatban, amikor a busz már érkezett a megállóba. Előreszaladtak, s így feltartották a buszt pár másodpercre, hogy én is elérhessem.
A buszon Anikó szárnyszegetten kérdezte, hogy a templomrom messze van-e a megállótól, mert akkor ő lehet, hogy nem jön el odáig. Mire válaszoltam volna, már meg is állt a busz, s a megálló mögött ott láttuk a templomromot.
Az ősi templom tornya alul négy-, feljebb hat-, legfelül pedig nyolcszögletű. Mögötte egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom állt. Mellette már közel van a vízpart - itt a maga idejében rév volt (innen ered a hely neve: Réhely).
Közben elkezdett szemerkélni az eső.
Pár métert kellett csak mennünk Bakos Attila kisvendéglőjéig, ami éppen nyitva is tartott. Jó volt bemenni a melegbe és megtölteni a bendőnket és megkóstolni az ebédhez egy helyi pálinkakülönlegességet. Én kőlevest ettem, ami egy káposztás-húsos leves volt, s mellé tejfölt is szolgáltak föl. Kicsit sem bántam meg...!
Ezt követően egy többé-kevésbé egyenes, aszfaltúton kellett átballagnunk Badacsonytördemicig. Az út egy töltésen vezetett, melynek egyik oldalán végeláthatatlan nádas, a másikon végeláthatatlan zsombékos-sásos terült el. Reménykedtem, hogy lesz itt némi őszi madársereg, de ... nem volt.
Anikó és az én lábaimon már nem segített az éttermi pihenő. Sajnos rettenetesen fájtak. Pedig még a délutánt szerettem volna azzal tölteni, hogy a szálláshelyünkig keresztülbarangolunk a Badacsonyon. De felmérve a hegy meredekségét és méretét, s összeadva azzal, hogy nem olyan sokára besötétedik, nem vágtuk neki. A badacsonytördemici állomásra megérkezve pecsételtünk, majd innen vonattal vágtunk át Badacsonytomajra, ami a kékről való kitérés volt, de ott volt a szállásunk. A kalauz, mikor meghallotta, mennyit utazunk, kis kacaj kíséretében mondta, hogy nem kell fizetni.
Badacsonyban leszállva legelőször a Balatonpartra mentünk le. Kék utunk során másodszor került érintés-közelbe a nagy tó. Itt sikerült öt forintost préselnem is.
Anikó kreatív mentőöv-keretes fotója a Balcsiról
A csepp várakozás kicsit hosszabbra nyúlt, mi már azt tippelgettük, hogy megfeledkezett-e rólunk, s fel kéne-e hívnunk őt. De mintegy fél óra múlva visszajött. Arra gondoltunk, hogy a létszám-változás miatt másik szobát készített elő nekünk (utóbb kiderült, hogy nem ez lehetett az ok, mert mikor a következő nyáron 8-an mentünk, akkor is ugyanezt a szobát kaptuk). Eredetileg 4000-et kért volna tőlünk fejenként, de a változás miatt szerényen-szégyenlősen megkért, hogy legyen már inkább 5000. Részéről teljesen érthető volt a dolog, hiszen ő 8x4000 forint bevételre számított, s így is csak 3x5000-et kapott. Na ezért is szoktam szinte könyörögni útitársaimnak, hogy az utolsó két hétben már lehetőleg ne variáljanak. De jelen esetben sajnos minden otthomaradó részéről érthető és jogos volt a távolmaradás.
A szálláshely szobáiban még nem ment a központi fűtés. Ezért a szállásadónk három elektromos fűtőtestet rakott be és dupla takarókat adott nekünk.
Ami még furcsa volt a szálláson, hogy a fürdőszobában zuhanyzó és fürdőkád is volt; fürödhettünk volna egyszerre is.
Ezen kívül volt egy pillanat este, amikor valami bűzt kezdtünk érezni, s körbeszaglászva, megbizonyosodva, hogy nem a lábaink az okok - rájöttünk, hogy az egyik konnektorból jön a szag, így azt ki is iktattuk gyorsan a fűtésből (és másnap szóltunk a szállásadónak).
Badacsonyi vacsora
Amit Badacsonytördemicről tudni lehet, hogy már a bronzkorban lakott volt. Később, természetesen a rómaiak is szerették a helyet. Írásban 1219-ben említik először a falut, Turdemiz néven.
A szomszédos Badacsonylábdihegy a honfoglaló Lád nemzetségről kapta a nevét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése